A legjobb sakkozók 35 és 45 éves koruk közt érnek a csúcsra, állítják a kutatások
A legjobb sakkjátékosok 35 és 45 között játszanak a legjobban, állítja egy hétfőn publikált tanulmány, amely világbajnokok és ellenfeleik sakkjátszmáinak minőségéből von le következtetést.
A játékerő gyorsan növekszik, amíg az elitjátékosok a húszas éveikben vannak és lelassul a 35 éves születésnapjuk környékén, 45 év fölött pedig elkezd csökkenni. A rendelkezésre álló adat arra is rámutat, hogy az általános játékerő nőtt az évek alatt.
A a PNAS által kiadott tanulmány, amelynek címe "Life Cycle Patterns of Cognitive Performance over the Long Run" (A kognitív teljesítmény életciklusra vetített mintázatai hosszú távon), arra használja a sakkot, hogy megbecsülje a kognitív teljesítmény mintázatait az életciklusra vetítve.
A kutatók szerint a sakk különösen alkamas ilyen jellegű kutatásokhoz, mivel létezik közvetlen módszer a kognitív teljesítmény mérésére, ráadásul ez elég széles spektrumot ölel fel egy egyén életén belül és összehasonlítható más egyének mintáival.
A fentieken kívül a sakkot eddig is, mint észleléshez, emlékezéshez és problémamegoldáshoz köthető paradigmatikus kognitív feladatot használták a pszichológiában és az idegtudományokban is. A tanulmány írói szerint egy bizonyos lépés minőségére kitűnően reflektál a jelenleg használt teljesítménymérési módszerek, hiszen a sakkmotorok kiértékelési funkciói tárgyilagosak és időtől függetlenek .
A kutatók egy több mint 24000 (meghatározott időkorláttal rendelkező) játszmából álló adatbázist hoztak létre. A partikat 1890 és 2014 között játszották világbajnokok Wilhelm Steinitztól kezdve, egészen Magnus Carlsenig. Több mint 1.6 millió lépésről-lépésre történő megfigyelési adatot jegyeztek fel, ezek szolgáltak alapul a teljesítményt illető következtetésekhez úgy a világbajnokok, mint ellenfeleik esetében.
A kutatók csak a 10. és a 100. lépés közötti dázist vizsgálták, elkerülve ezáltal a ,,tankönyvi" lépések elemzését, valamint nem vették figyelembe azokat a partikat, amelyek kevesebb, mint 20 lépést tartottak. Összesen 4294 játékos szerepelt az adatbázisban (20 világbajnok és 4.274 ellenfél) és 3.422 játékost mellőztek, mivel kevesebb mint öt játszmát játszottak az adatbázis szernt. Elemzőprogramnak a Stockfish 8-at használták.
Az eredmények igazolják a szakirodalom által leírt dombformájú életciklusra vetített teljesítménygörbét. Átlagban véve, karrierjük csúcsán (40 éves koruk körül), a játékosok megközelítőleg 50%-ban lépték az optimális lépést, és 60 évesen 4%-kal elmaradtak a 35 évesen mutatott teljesítményüktől.
Amikor azt vizsgálták, hogy milyen korokban éltek a játékosok, azt vették észre, hogy a később született sakkozók teljesítménye lényegesen jobb. Az 1970-es évek után születetteket és az 1870-es években születetteket összehasonlítva 8%-os eltérést találtak. Míg az 1870-es évek játékosai 44%-ban találták meg az optimális lépést, egy évszázaddal később már 52% volt a mérleg. Az 50%-os lélektani határt már az 1960 körül születettek is átlépték. Amikor a születési év 1990 utáni (Carlsen esetében), a teljesítmény átlépi az 55%-ot.
A kutatók azt is megpróbálták kitalálni, hogy ezek a dinamikák mikor és hogyan hatnak egy kor-teljesítmény profilra. Azt vették észre, hogy a fiatalok teljesítménynövekedése hangsúlyosabb azoknál, akik később születtek, különösen a 20 alatti korosztály esetében.
Egy másik eredmény, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt az egy játszmára vetített lépések száma. Ezt, és a fent említett, fiatalokra jellemző teljesítménynövekedés valószínüleg a feljavult felkészülési módszereknek és az edzésre használt eszközök nagyobb hatásfokának tulajdonítható, ami pedig az erősebb sakkmotorok következménye.